Posted by & filed under Blog.

Oszd meg ha tetszett!

100% Arabica kávét valóban szeretjük?

Sokan sokfélét mondanak. Tesztek próbálják bizonyítani melyik gyártó terméke jobb, ízletesebb, vagy csak egyszerűen népszerűbb.

Marketingesek kedvence az Arabica, mert már maga az elnevezés is történelmi, elegáns és simulékony. Nem beszélve arról az egyszerűen szembetűnő tényről, hogy a 100%-os jelzővel matematikai segítséggel alátámasztva, hangsúlyozható „különleges” mivolta.

Ezzel szemben a vetélytárs Robusta esetében senki nem használja szívesen ugyan ezt a 100%-os megjelölést, mert már magában az elnevezés is „robosztus”.

Hajlamosak vagyunk könnyedén mások véleményére hagyatkozni, és ezzel elnyomni érzékeinket, becsapva saját magunkat. Ha azt mondják 100% akkor automatikusan úgy gondoljuk, a maximumot és a legjobb minőséget – ízvilágot kapjuk. Pedig ez ebben a formában nem teljesen igaz.

Árban jóval drágább Arabica-nak is mint minden másnak, elkell a „jó bor cégér”, hiszen egyébként nem vennénk meg. De kizárólag az ára, vélelmezett minősége vagy a divat miatt ne fogyasszuk. Csak a kávészemek fajtája nem fogja megadni nekünk a forró fekete kellő élvezetét. Példaként megemlítendő a következő kutatási anyag:

Kanadában egy Vancouver-i kutatóintézet megbízásából 2013-ban készült felmérés során,160 önkéntest bevonva tesztelték valóban milyen kávét is szeretnek. Az előzetesen kitöltött kérdőívek alapján döntő többség 78%, azt nyilatkozta, hogy az 100% Arabica a kedvenc feketéje. Ezt követően a csoport tagjait 8 féle lefőzött itallal kínálták meg, melyeket vegyesen készítettek különböző típusú készülékekkel. Vakteszt során természetesen mindenki kapott kedvenc kávéjából is, de azt csupán 26% ismerte fel helyesen! Meglepő módon a többségnek nem is ízlett kedvenc feketéje, legtöbben a 40/60, illetve a 20/80 arányban Robustával kevert kávékra voksoltak. Sajnos nincs információnk arról, hogy ezek milyen pörkölésűek vagy milyen származású kávészemek voltak, illetve a használt gép típusokat sem említi a tanulmány. Arra viszont rávilágít, hogy az emberek többsége nem saját ízlelő bimbóinak tapasztalata alapján fogyasztja forró kedvencét.

Tanulságként levonhatjuk, hogy szokásaink, illetve a ránk ható külső hatások miatt nem vagyunk kellően bátrak, hogy gasztronómiai kalandtúrákat tegyünk. Társaságban vagy egyedül, de legyünk kísérletezőbbek! Vonjuk be családtagjainkat, barátainkat – munkatársainkat, és csináljunk házi tesztet. Erre kiválóan megfelelnek a különböző kávé típusok kisebb kiszerelései, melyek akár már 250 grammos kiszerelésben is elérhetőek a polcokon. Természetesen, ha tehetjük, mindig szemeset vegyünk, ne őröltet.