Posted by & filed under Blog.

Oszd meg ha tetszett!

A velencei Szent Márk téren található Caffè Florian festményekkel díszített, aranyozott falaival kevés modern kávéház veheti fel a versenyt.

 

Az idén 300 éves legendás kávézót 1720 december 29-én alapították, és izgalmas történelme során megszakítás nélkül működött, ezért Olaszország legrégebbi folyamatosan működő kávéháza, valamint a világ legrégebbi kávéházaként tartják számon.

 

A kávéház megnyitáskor „A Győzedelmes Velencéhez” (Alla Venezia Trionfante) nevet kapta, ám a helyiek között rövidesen Caffè Florian-ként híresült el, alapítója, Floriano Francesconi után. A kávézó ekkor két egyszerűen berendezett szobából állt, és olyan jelentős személyiségek között is gyorsan népszerű lett, mint az olasz komédiaíró Carlo Goldoni, Goethe, vagy a híres velencei kalandor, Giacomo Casanova, aki állítólag azért szeretett itt időzni, mert ez volt az egyetlen kávéház, ahová nőket is beengedtek.

1796-ban, amikor az európai életet a francia forradalom jelszavai zökkentették ki a langymeleg hétköznapiságból, Velence vezetői is a forradalmi eszmék elterjedésétől féltek. A kávéház, ami a Francesconi családban generációról generációra öröklődött, ekkor már nemzetközi hírnévre tett szert, és kedvelt találkozóhelye volt a francia jakobinusoknak, ezért az állami inkvizíció a tulajdonos Valentino Francesconit a kávézó bezárására kényszerítette. Ám a kávéház nem volt hosszú ideig zárva. Amikor a francia csapatok pár hónap múlva betörtek Velencébe, Valentino leszerelte a kétértelmű Győzedelmes Velence feliratot, s a helyére ekkor felkerült Florian cégér alatt újra kinyitotta kávézóját.

A kávéház több mint százharminc évig működött mindenféle felújítás nélkül, mígnem 1858-ban, egy újabb tulajdonosváltás alkalmával, nagyszabású bővítési és restaurálási munkák sora kezdődött el, amihez Velence leghíresebb festőit és mesterembereit szerződtették.

A kivitelezéssel Ludovico Cadorin-t, a híres velencei építészt bízták meg. Az új szobák a Sala del Senato (Szenátus Terem), Sala Greca (Görög Terem), Sala Cinese (Kínai Terem), és Sala Orientale (Keleti Terem) nevet kapták.

A Florian termei közül a velenceiek számára a Sala del Senato volt mindig is a legfontosabb, hisz e szalon számtalan történelmi esemény színtere volt. Az 1848-as velencei forradalom idején – ami rövid időre meghozta Velence függetlenségét Ausztriától – a kávéház a harcban kulcsszerepet játszó hazafiak törzshelye volt, és a rengeteg sebesült miatt, a forradalom idejére kórházzá alakították át.

A Sala del Senato volt az a helyszín is, ahol a Velencei Biennále ötlete megszületett. A mindannyiunk számára ismert rangos művészeti kiállítás megszervezését a város polgármestere találta ki, értelmiségiek és művészek egy csoportja körében kávézgatva, 1893-ban.

 

A kávéház a következő évtizedekben – 1872 és 1920 között – három újabb szobával bővült. Az új termek a Sala degli Uomini Illustri (Híres Emberek Terme), Sala delle Stagioni (A Négy Évszak Terme), és a Sala Liberty (Szabadság Terem). A falakat híres velenceiek portréi, olajfestmények és kézzel festett tükrök díszítik.

Manapság a kávéház nem csupán történelmi és művészi értekkel bíró termei miatt világhírű, de az egyedi kávékínálata is helyiek és turisták százait csábítja naponta. A válogatott kávészemekből készült, 100%-ban arabica kávék hozzávalói közép-amerikai és brazil ültetvényekről származnak. Ilyen például a Venezia 1720 névre keresztelt kávékeverék, amit a kávépörkölő mesterek spéci a Florian számára alkottak meg.

A kávéház azon kevés gasztronómiai helyszínek egyike, ami évszázadok óta vonzza a hírességeket, a termeiben minden idők legnagyobb művészei és politikusai is megfordultak. Andy Warhol, Clark Gable, Ernest Hemingway, vagy Jacques Chirac is szeretett itt kávézgatni, de 1931-ben Charlie Chaplin is beírt a vendégkönyvbe.

Nem csoda hát, hogy a Caffè Florian örökre bevéste nevét a kávékultúra történetébe.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek ajánld ismerősödnek.

Előre is köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük